By Valerie Krantz Copyright Spintastics Skill Toys Inc., 1996

  A yo-yo minden valószínüség szerint Kínából ered, ennek ellenére az elsõ irásos forrás, mely emlitést tesz róla, Görögországból, K.e. 500-ból származik. Az ókori játékszer fából, fémbõl, vagy cserépbõl készült, s egyszerüen "korongnak" nevezték. Szokásban volt, hogy amikor egy gyermek betöltött egy bizonyos életkort, korához illõ játékokat ajánljanak fel az isteneknek. A cserépbõl készült "korongokat", törékeny anyaguk miatt, valószinüleg leginkább ilyen célokra szánták, mintsem játékszernek. A korabeli váza egy görög ifjút örökit meg, amint épp "korongozik". Az athéni Görög Nemzeti Múzeumban több hasonló váza, illetve egy valódi cserép yo-yo is megtalálhatóak.
Egyes történelmi feljegyzések arról tanuskodnak, hogy a 16. században a Fülöp-szigeteki vadászok a fák tetejérõl, egy 20 láb hosszú zsinórhoz rögzitett kõvel vadásztak az alattuk lévõ állatokra. A „fegyvert" vissza lehetett húzni, majd újra és újra "bevetni". Innen ered az a széleskörben elterjedt elképzelés, miszerint a yo-yo igazi elõfutára a Fülöp-szigeteki kõbunkó volt. Ez a feltételezés azonban, perdöntõ történelmi tények hiányában inkább csak a képzelet szüleménye, sokkal valószinubb az, hogy a yo-yo Kínából nemcsak Görögországba, hanem a Fülöp szigetekre is eljutott, ahol azóta is nagyon népszerû játék a gyerekek körében.

  A következõ, történelmileg hiteles, a játékra utaló tárgy egy Indiából, 1765-ból származó, kézzel festett miniatür doboz, mely egy piros ruhás, yo-yo-zó lánykát ábrázol. Az ezt követõ 25 évben a yo-yo meghóditotta Nyugat-Európát is,s igen közkedveltté vált, különösen Skócia, Franciaország és Anglia arisztokrata köreiben. Ahová csak eljutott a játék, mindenhol más néven vált ismertté.

  Franciaországban egy 1789-es festményen a négy éves, késõbb a történelembe magát XVII. Lajos néven beíró kisfiú játszik az emigrette-ével. A francia szabadságharc, és a terror uralma alatt sok arisztokratának kellett Párizsba, Németországba, vagy más országokba menekülnie. Megszokott életstílusukat felborította a parasztok lázadása, de elefántcsontból, vagy üvegbõl készült yo-yo-ikat magukkal vitték számüzetésükbe. A yo-yo egyik francia elnevezése pontosan innen ered, hiszen az emigrette kifejezés nem mást jelent, mint „elhagyni az országot", számüzetni. A játék egy másik beceneve ekkortájt a de Coblenz volt, utalás annak a városnak a nevére, ahol sok francia emigráns talált menedéket. Ezen elnevezések rávilágítanak arra a fontos történelmi kapcsolatra, mely a Francia Szabadságharc és a játék közt áll fenn .

A történelem folyamán figyelmen kisérhetjük a yo-yo másik nagy értékét, stresszoldást. Mig a francia nemesség körében csupán divatos kedveltetés volt, addig a kevésbé szerencsések a guillotinhoz vezetõ utuk alatti feszültséget oldották vele. Az 1780-as évekbõl származnak azok a rajzok, melyek többek között Lafayette ezredest és csapatait ábrázolják yo-yo „dobálás" közben. A yo-yo 1791-ben érkezett Párizsba, s „joujou de Normandie" néven vált közismertté. Sokak ez lehet a modernkori amerikai elnevezés, a "yo-yo" etimológiai gyökere. A játék iránti nagy érdeklõdés bizonyítéka a híres színdarabíró, Beaumarchais mûve, a Figaró Házassága 1792-bõl. Az egyik jelenetben az ideges Figaro, a szokásostól eltérõen nem a kezét tördeli, hanem emigrette-ével próbálja levezetni feszültségét. Amikor felteszik neki a kérdést, hogy mégis mire jó az emigrette, igy felel: „Nemes játék, mely elûzi a gondolkodás fáradságát." 1815 június 18-án, a hires Waterloo-i csata napján Napoleon és csapatai állítólag szintén yo-yo segítségével próbáltak relaxálni a harc elõtt.

A yo-yo örület átsöpört egész Európán; Angliába Skócián és Franciaországon keresztül érkezett meg. Az angolok, átvéve a francia kifejezést, bandalornak hivták a játékot, ezenkivül használatban volt a quiz elnevezés, illetve utaltak rá úgy is mint a "francia piperkõc". Egy 1791-bõl származó metszet Wales hercege, a késõbbi IV. Károly ábrázolja, bandalore-t pörgetve. A játék népszerüsége és a herceg hatalma folytán a yo-yo "A Wales-i herceg játéka"-ként lett ismert, hamarosan pedig "státuszszimbólummá" vált: egy magára valamit is adó ember sem élhetett nélküle! A játék folyamatos népszerûségét tükrözi az 1862-bõl származó illusztráció, amelyen két fiatal fiú egy idõsebb hölgyet ijesztget a quiz-zel.

Az Egyesült Államokban a yo-yo elsõ írásos említése 1886-ra datálódik, amikor is két Ohio-beli férfi szabadalmaztatta a "továbbfejlesztet bandalore-t". Egy évvel késõbb egy német emigráns, Charles Kirchof szabadalma alapján kezdõdött meg "visszatérõ kerék" gyártása. Az Egyesült Államokban 1887 és 1911 között különféle, yo-yo gyártásra vonatkozó szabadalmak láttak napvilágot, de ezen kívül semmi említésre méltó nem történt.

  Az Amerikai Tudományos Melléklet 1916-ban megjelent "Fülöp-szigeteki játékok" címû cikke nevezi elõször a játékot yo-yo-nak, ami egyesek szerint a filippínó "gyere-gyere" vagy "visszatérni" jelentésû szóra vezethetõ vissza. A yo-yo történelem új korszakát kezdte meg a cikk hatására.

  Eközben a Fülöp-szigeteki lakosok mesterei lettek a játék elkészítésének, illetve használatának. Kiváló fafaragók és játékosok lettek, hisz kisgyermek koruktól kezdve ezzel töltötték szabadidejüket. A yo-yo-zás nemzeti hagyomány lett a Fülöp-szigeteken. Nem meglepõ, hogy a ma ismert yo-yo-zás formája is innen jutott el a Egyesült Államokba. Az 1920-as években Pedro Flores mutatta be az elsõ filippínó yo-yo-t az Államokban, majd 1928-ban megalapította saját nevével fémjelzett cégét Kaliforniában.

A Flores yo-yo-kat egyetlen darab fából, kézzel faragták. Forradalmian új volt bennük, hogy a zsinór nem rákötve, hanem egy hurok segítségével volt rögzítve a tengelyhez. Így a yo-yo nem tért vissza azonnal kézbe, hanem egy ideig csak pörgött. Ezt nevezik sleep pozíciónak, ami a mai yo-yo-zás alapja, s ez biztosija azt, hogy a yo-yo trükkök száma végtelen.

  Az üzletember Donald F. Duncan Sr. 1928-ban vagy '29-ben, San Franciscóban találkozott elsõként a Flores yo-yo-val. Lehetõséget látott a játékban, amivel Pedro nagy közönséget tudott standjához vonzani néhány trükk bemutatásával. Nemcsak a yo-yo ötletét, de magát a Pedro Flores céget is megvette. Ahogyan mondani szokták, a többi történelem.

  Donald Duncan kitûnõ üzletember volt. Reklámhadjáratot indított és yo-yo oktatókat képzett és alkalmazott mind az Egyesült Államokban, mind Nyugat-Európában. A "Duncan Yo-Yo Professionals" az eladások növelése céljából államról-államra járva mutatta be és tanította a yo-yo trükköket, versenyeket szervezett. Más céget is kezdtek fantáziát látni a játékban; a verseny egyre nõtt. Duncan, hogy érdekeit megvédje, 1932-ben a "yo-yo" védjegy kizárólagos használati jogáért folyamodott, amit meg is kapott. A konkurens cégek, mivel termékük megnevezésére a yo-yo kifejezést nem használhatták kénytelenek voltak "gyere vissza"-ra ("come back"), "visszatérés"-re ("return"), "örvénylõ kétkerekû"-re ("whirl-a-gig"), vagy "pörgõ"-re ("twirler") keresztelni saját verziójukat.

  1946-ban a Duncan cég Luck-ba, Wisconsin-ba költözött, s a város hamarosan a világ yo-yo fõvárosává vált, ahol 3600 darab yo-yo-t gyártottak óránként. Az eredeti, tölgyfából készült yo-yo-k gyártásához évente 1.000.000 db egy lábnyi széles deszkát használtak fel. 1960-ban kezdõdött el ma is megtalálható mûanyag yo-yo-k gyártása. Az eladások folyamatosan nõttek. Csak a Duncan cég 1962-ben 45 millió darabot adott el az Államokban, ahol pedig csak 40 millió gyerek élt. De még így sem tudták kielégíteni az igényeket, és a drága televíziós reklámok, a túlóráért fizetett magas bérek, és az anyagárak súlyosan csökkentették a cég profitját. A folyamatos jogi csatározások a yo-yo védjegy miatt szintén súlyos pénzekbe kerültek. A konkurens cégek keményen harcoltak, hogy õk is a yo-yo-ként nevezhessék meg terméküket. Végül 1965-ben a Legfelsõbb Fellebbviteli Bíróság úgy határozott, hogy a Duncan cég védjegye a yo-yo szóra nem érvényes. A szó a köznapi használatban olyannyira elterjedt, hogy a nyelv részévé vált: már nem a Duncan terméket, hanem a játékot jellemezte.

  Tragikus módon a Duncan cég 1965 novemberében csõdbe ment. Bár a gépek az árverés során különbözõ vásárlókhoz kerültek, a legértékesebbet, vagyis a "Duncan" nevet és amit az fémjelzett, a Flambeau Mûanyagipari cég szerezte meg. Június hatodikát Nemzeti Yo-Yo Nappá nyilvánították, Donald Duncan Sr. születésnapja alkalmából, a játék és a sport népszerûsítéséért tett munkája megbecsülése jeléül.

  Napjainkban a technológia fejlõdése olyan ütemû és olyan átfogó, hogy hatása alól az egyszerûnek látszó yo-yo sem vonhatja ki magát. Az 1970-es évektõl kezdve a yo-yo gyártók egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek a súlyeloszlásra, s a súly nagyobb hányada került a yo-yo két szélére, ezzel megsokszorozva a fordulatszámot. Tom Kuhn szabadalmaztatta a „No Jive 3-in-1" yo-yo-t, amely az elsõ cserélhetõ tengelyû, kézzel is szétcsavarható yo-yo volt. Ugyancsak történelmi lépésnek nevezhetõ az 1980-ban Michael Caffrey által szabadalmaztatott „Brain" yo-yo, ami egy elõre meghatározott pörgési sebességre lassulva automatikusan visszatér a kézbe. A 1990-es évektõl váltal elterjedté és közkedvelté a csapágyas yo-yo-k.

  De a történetnek még nincs vége, hisza NASA 1985 április 12-én elõször vitt yo-yo-t az ûrbe. Egy egyszerû pörgõ yo-yo-t használtak a mikrogravitáció vizsgálatára, s azt tapasztalták, hogy a yo-yo-t kis sebességgel el lehet dobni, mely így a zsinór mentén haladt. Ennek ellenére a yo-yo nem vette fel a sleep poziciót,s a gravitáció hatása nélkül a yo-yo egyszerûen visszatért a kézbe. A yo-yo-t ugyanakkor mindenképpen dobni kellet, hisz a gravitáció nélkül az nem tekeredett le a zsinórról. 1992 július 31-én egy SB-2 yo-yo az Atlantisz ûrrepülõgép fedélzetén ugyancsak a világûrben találta magát, s az asztronauták egy ismeretterjesztõ filmhez használták.

  Nehéz bizonyítani, hogy a yo-yo valójában honnan ered, vagy hogy mely országból mely országba terjedt el. Egy biztos, nincs még egy olyan játék amely ilyen egyedülálló történelemmel rendelkezne. Annak ellenére, hogy a yo-yo-zás az idõk folyamán átélt nehéz idõszakokat, a népszerûsége, mint a játék maga, mindig visszatér!!!